Amikor kipusztul a Földön az élet...

Neal Stephenson: Seveneves – A hét Éva

2016. augusztus 02. - Letya

Bombaként robbant a hír, amikor a Fumax kiadó bejelentette, hogy kiadják Neal Stephenson: Seveneves – A hét Éva című regényét. A sci-fi rajongók tűkön ülve várták a megjelenést, hogy kezükbe vehessék a féltéglányi kötetet, ami több mint 800 oldalon igazi hard sci-fit ígért. Az első pár hétbe, akarva-akaratlan is mindenfelé erről a könyvről olvashattunk lelkes kritikákat. Aki még bizonytalankodott, annak sem kellett sok, hogy beszippantsa a nagy lelkesedés és belevágjon ebbe a posztapokaliptikus kalandba. Már az első mondat megadja az alaphangulatot, ami így hangzik: „A ​Hold mindenféle előjel és látható ok nélkül robbant fel.” De nézzünk egy kicsit mélyére a dolgoknak.

aheteva.jpg

A történet egy hihetetlen eseménnyel indul, amit már az első mondatból megismerhetünk. Aki akkor felnézett az égre, azt azt láthatta, hogy a Hold hét nagyobb darabra hullik és számtalan kisebbre. Az első hetekben mindössze hírértéke volt az eseménynek, valamint látványosságnak sem volt utolsó. Mielőtt azonban lecsengett volna a dolog, egyre több tudós jutott arra a következtetésre, hogy záros határidőn belül végzetes következményekkel fog járni a Hold felrobbanása, hiszen a törmelék egy része a Földbe fog zuhanni. A Kemény Eső, ahogy elnevezték a folyamatot, várhatóan 2-3 éven belül bekövetkezik.

A közelgő apokalipszis cselekvésre késztette az emberiséget, valamint arra, hogy félretegyen minden ellenségeskedést, és együttes erővel találjon valami megoldást, amivel megmenthető az emberi faj, vagy legalább egy része. Minden kutató és tudós belevetette magát a munkába, és azon kezdett el dolgozni, hogy hogyan bővíthető a Nemzetközi Űrállomás, hogy minél több embert tudjon befogadni. Illetve még egy problémával szembe kellett nézniük, mégpedig az űrbe menekített emberek élelmezésével, hiszen a Kemény Eső következményei akár 10 000 évre is lakhatatlanná tehetik a Földet.

A regény nagy lendülettel indít és mérnöki pontossággal írja le a terveket a Nemzetközi Űrállomás bővítésére, valamint az élet fenntartására. Izgalmas és érdekes végigkövetni a terveket a megvalósulásig. Mivel kevés idő áll az emberiség rendelkezésére, ezért a legegyszerűbb és legköltséghatékonyabb megoldásokat keresik, amik választ adnak az űrbéli élet kihívásaira. Azt persze mindenki jól tudja, hogy az egész emberiség nem költöztethető ki az űrbe, mindössze pár száz vagy maximum 1-2 ezer szerencsés. Így megindul a nagy kiválasztó show, hogy megkeressék azokat a fiatalokat, akik megfelelnek a jövő kihívásainak.

Neal Stephenson egy remek történetet vágott gallyra azzal, hogy túlírta a könyvet. Annyira elveszett a technikai részletekben, amik az elején még lekötik az olvasót, de később már inkább teherré válnak, hogy maga a történet háttérbe szorult. Szereplői egydimenziósak, nincs egy sem közülük, aki bármiféle érzelmi reakciót kiváltana az olvasóból. Tele van semmitmondó párbeszédekkel, melyek egy lépéssel sem viszik előre a történetet. Olyan, mintha csak statiszták lennének az apokalipszis vásznán. Nem csoda, hogy a 100. oldalt követően unalomba fullad. A feléhez érve kénytelen voltam egy hónapra letenni a könyvet, mert egyszerűen nem éreztem késztetést a továbbolvasásához, pedig éppen egy olyan résznél hagytam abba, ami változást ígért.

A kicsit hosszúra nyúlt kényszerpihenőt követően ismét kézbe vettem a kötetet, abban a reményben, hogy talán beindul a történet, ám csalódnom kellett. Az egész regényre igaz, hogy alig van benne feszültségkeltés, ráadásul elég monoton az egész. Néha, amikor a távolba feldereng egy kis izgalom, Stephenson elkezdi húzni az eseményeket és olyan kitérőket tesz, ami egyáltalán nem tartozik a tárgyhoz és nem is érdekes. A feszültség "csúcspontját" (ami inkább csak egy dombocska) pedig lerendezi pár mondatban, és halad is tovább a kietlen monotóniába.

A regény három részre tagolódik, melynek első része még nagy jószívűséggel érdekesnek mondható. Ez foglalkozik magával a kirajzással és a földi élet pusztulásával. A második rész az űrbéli élet viszontagságait taglalja, igencsak hiányosan és unalmasan, miközben hosszú köröket fut semmitmondó leírásokkal. Az utolsó egyharmadban pedig egy fantasynak is beillő kicsapongást követ el Stephenson. Majd 300 oldalon ismerteti pár nap eseményeit, olyan részletesen, hogy ha az olvasó csak minden 10. oldalt olvassa el, akkor sem veszít semmit. Az izgalomnak még csak a nyomát sem találjuk ebben a részben.

Az író valami nagyot akart alkotni, de éppen a lényeg veszett el. Egy jó regénynek szórakoztatnia, elgondolkodtatnia kell. Kérdéseket kell indukáljon az olvasóban és "aha" pillanatokat. Mindezek helyett csak a matekom javult valamelyest, hiszen állandóan azt néztem, hogy mennyi van még hátra és hány százalékánál tartok éppen.

Szentinel írta a molyon egy másik könyv kapcsán, hogy egyre több olyan könyvvel találkozik, amik mérnöki pontossággal vannak megtervezve és megírva, csak éppen a lelke hiányzik a történetnek. Amikor ezt elolvastam, egyből A hét Éva jutott eszembe, amire ez egy az egyben ráillik. A nagy áradozások mellett azért találni pár negatív kritikát is a könyvvel kapcsolatban, amik arra mutatnak rá, hogy Stephenson kereshetett volna egy társszerzőt is, egy igazi írót, aki írni is tud, nem csak technoblablával terhelni az olvasót.

Végül essen szó a könyv címéről is. A hét Éva, mint kifejezés a regény elején előkerül, mint a Hold hét nagy darabja. Azonban a kifejezésnek van még egy vetülete is, amiről csak az utolsó harmadban esik szó, de attól kezdve minden erre épül és szinte minden oldalon utalásokat találunk rá. Akinek mindezek után még nem ment el a kedve a könyv elolvasásától és kíváncsi "a hét Éva" titokra, annak sok szerencsét kívánok, valamint emberfeletti kitartást!

ISBN: 978 615 5514 45 6
Fumax, 2016

Képek:
1 - Moly
2 - SFportal
3 - Fumax Kiadó on Instagram
4 - Neal Stephenson

A bejegyzés trackback címe:

http://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr208918316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Mokaka 2016.08.05. 06:44:25

Hogy a búbánatba lett akkor ez NYT bestseller?

Letya · http://www.letya.hu/ 2016.08.05. 16:41:23

@Mokaka: Erre két elméletem van:
1- aki szereti Stephenson regényeit, az szereti minden írását
2- a többiek pedig úgy érzik, hogy ha a sok tudományos-, technikai leírás miatt lehúznák, akkor azt hinnék róluk, hogy buták, így inkább ők is felmagasztalják.
Arthur C. Clarke ebből az ötletből egy nagyon érdekes történetet írt volna meg és nem hiányoztak volna a tudományos-, technikai leírások sem. De tudta volna, hogy hol a határ és nem írt volna minden csavarról és rögzítőpontról. A szereplőinek is lett volna jelleme.